Nyugodt Karácsony 2016

dsc06065

Reméljük ezzel a képpel itt az elején sikerült megragadni a figyelmeteket, ígérjük a poszt második fele ezekről a vegán és gluténmentes finomságokról fog szólni, de előtte szeretnénk Nektek írni más fontos dolgokról is a táplálkozás mellett.

Ha meghalljuk a karácsony szót, legtöbbünknek azonnal a fenyőfák, ajándékok, a család, az ünnepi menü illata és íze, csillagszórók, ünnepi dallamok jutnak eszünkbe, de emellett vannak dolgok, amikre szerintünk érdemes lenne figyelmet fordítanunk annak érdekében, hogy az ünnep tényleg a saját magunk, más emberek és a környezetünk: az föld, a levegő, a vizek és az állatok szeretetről, az egész-ségről szóljon.

Először is szeretnénk kitérni az ajándékozás analógiájára. Félreértés ne essék, mi nem az ajándékozás ellen vagyunk, hiszen az ajándék az egyik kifejező szeretetnyelvünk, a gond inkább a muszájból történő ajándékozással van, amit a legtöbben újra és újra eljátszunk karácsony alkalmával. Órákig fáradozunk a tömegben egy bevásárlóközpontban, hogy kitaláljuk, milyen ajándékot vegyünk azon családtagjainknak vagy ismerőseinknek, akikkel egy évben egyszer szoktunk találkozni, de sokszor még szeretteinknek sem igen jut eszünkbe valami igazán személyes, ami valóban hozzá illene és amit szívből tudnánk neki adni

Az a gond, hogy a kultúránkban mélyen gyökeredzik az a hagyomány, hogy nem létezik karácsony ajándékozás nélkül, aki ezt kihagyja, az tiszteletlen. Elvégre mindannyian azt szajkózzuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, mégis sokszor csak dühöngünk a pláza felé vezető dugóban, a plázákban zavar a tömeg, aztán sok órányi barangolás után veszünk egy bögrét, zoknit, vicces asztali díszt, papírba csomagoljuk, aztán odaadjuk valakinek, aki vagy örül neki, vagy nem. Mi értelme úgy költeni az amúgyis véges mennyiségű pénzünket, hogy kényszerből cselekszünk, hogy olyan dolgokat vásárolunk, amiknek nincs eszmei értéke olyan embereknek, akik nem is tudjuk mire vágynak úgy igazán?
Az elmúlt néhány hétben sok ismerősünkkel beszélgettünk erről és meglepő módon mindannyian egyetértettek ezzel az állásponttal, mindannyian fáradtak már a karácsony előtti állandó stressztől és a kötelező ajándékozástól. Hogy annak a rengeteg embernek hol és mit vegyenek, mit főzzenek, hogyan, hány főre, kihez mikor menjenek..
A kétségek minden évben felmerülnek, de valahogy soha sem változtatunk rajta, mindig beletörődünk sorsunkba és újra visszaesünk a körforgásba.

A karácsonynak egy pillanatig sem szabadna a kényszerről, a stresszről, a túlköltekezésről szólnia, miért ne írhatnánk újra a szabályokat és tarthatnánk úgy az ünnepet, ahogyan az nekünk kényelmes, ahogyan az lelki békét hoz számunkra? Mi már évek óta beszéltünk erről, így tavaly minden egyes családtagunknak és ismerősünknek ahelyett, hogy boltban vettünk volna ajándékot, házi kókusztejes nutellát, “amerikai” csokis kekszet és mindenféle finomságot készítettünk. Megállás nélkül, két teljes napig dolgoztunk a konyhában, pörköltük a mogyorót, főztük a kókusztejet, gyúrtuk a tésztát, hogy végül az ünnep napján megpihenhessünk és átadhassuk szeretteinknek az elkészült finomságokat. Ezek az ajándékok mivel saját kézzel készültek gondosan válogatott alapanyagokból, teljes szeretetünk energiáját és egyéniségünket tartalmazták, valamint szeretteink testi és lelki fejlődésükre is jobb hatással voltak, így őszintén jelenthettük ki, hogy méltó ajándékként kerültek a fa alá:

dsc02171

Azóta viszont eltelt egy év, mi pedig rengeteget változtunk. Ma már igyekszünk úgy élni az életünket, hogy annak minden perce a békét, az önmagunk és mások szeretetét szolgálja, ez pedig azt jelenti hogy nem társadalmi konvenciók, elvárások, nyomás hatására alakítjuk szokásainkat, hanem igyekszünk mindent a saját étrékrendünkkel racionálisan megvizsgálni és ami nem tesz hozzánk és inkább elvesz, ami a rohanást, az idegeskedést, a kényelmetlenséget erősíti, azt elengedjük.
Így történt ez a kötelező ajándékozással is. Idén minden családtagunknak és barátunknak előre jeleztük, hogy semmit sem szeretnénk kapni tőlük karácsonyra, mert mi sem ajándékozunk, így mindkét fél számára csak kellemetlen helyzetet teremtene.
Ez sokszor időbe telik, van, aki annyira kötődik a hagyományokhoz, hogy tényleg nem tudja elképzelni az ünnepet anélkül, hogy venne nekünk valamit és szabályosan úgy érzi, hogy így nem tudja kifejezni a szeretetét irántunk.
A lényeg, hogy a tavalyi készülődésünk, a rengeteg beleölt pénz és idő sem érte igazán meg sajnos, mert bár sokan értékelték a kézzel készített ajándékokat, a legtöbb embert hiába figyelmeztettük, hogy ezek mivel nem tartósítószerrel dúsított ételek, így el kell őket fogyasztani minél hamarabb, 3 hónap után kérdezték meg, hogy a házi nutellánk fogyasztható-e még.

Gyakran vendégeljük meg barátainkat és szívesen készítünk itthon süteményt vagy főzünk egy teljes fogást a szeretteinknek, hiszen pont ezek azok a spontán alkalmak, amik teljesen szívből jönnek és nem kényszer, elvárás hatására veszünk vagy készítünk valamit. Ez pedig igaz az ajándékozás minden alkalmára. Ha van egy könyv, vagy egy póló, amire amint ránézel, beugrik a barátnőd vagy az apukád és arra gondolsz, hogy igen, ez Ő, ennek igazán örülne, ezzel ki tudnád fejezni az iránta érzett szeretetedet, akkor az egy jó ajándék. Jó ajándék az év bármely napján. Mert véleményünk és tapasztalatainnk szerint nem jó speciális alkalmakra szigorúan berendezkedni, hogy na igen, Október 5-én van apa szülinapja, December 24-én karácsony és Március 11-én a barátnőnk szülinapja és akkor van az ajándékozás. Szerüntünk ajándékozni nem egy előírt hagyomány, szabályrendszer alapján kell, hanem tiszta szívből, akkor, amikor igazán úgy érezzük.

Ennek eredményeképp sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, úgy érezzük, hatalmas teher esett le azáltal a vállunkról, hogy nem kell plázákban tölteni az időnket, hogy mindenáron, mindenkinek vegyünk valami kis apróságot, az ajándék maga a békés együttlét és a stressz mentes karácsony. 🙂


Környezetszennyezés:

Szintén az ajándékozáshoz kapcsolódik az ünnepek során keletkezett óriási mennyiségű műanyag hulladék. Mikulás csomagok, műanyag díszek, műanyagból készült ajándékok, köztük az olcsó távirányítós autó, ami azért utazott hajón egy kínai gyárból 10.000 km-t, hogy miután néhány napnyi/heti használat után megunja a gyerek, a kukában végezze és jövőre újrainduljon a kör valami más sláger játékkal. Egy ilyen bonyolult műanyag szerkezetnek 50 ezer évbe(!) is telhet míg lebomlik, arról a csapásról nem is beszélve, amit a gyártáshoz szükséges kitermelt kőolaj és a szállítmányozás mért a környezetre. Ezt így a távolból nehéz felmérni nekünk embereknek, mert az evolúció során csak az azonnali vészhelyzetekre tanultunk meg reagálni, de mi igyekszünk úgy vásárolni, hogy mielőtt veszünk valamit, elgondolkozunk, hogy annak mekkora az ökológiai lábnyoma és csak akkor vesszük meg, ha az nélkülözhetetlen a számunkra vagy valaki más számára. Ami még szuper megoldás, ahogyan előzőleg is említettük, ha saját kezűleg készítünk ajándékoknak ezeknek sokkal nagyobb az eszmei értéke és használhatunk olyan természetes anyagokat, amik lebomlanak.

p02fckgywolf5


Villogó égősorokat sem használunk, olyan olcsó az energia, hogy sokan csak úgy elpazaroljuk feleslegesen. Azért kellett kitermelni annyi szenet, azért került annyi szén-dioxid a levegőbe, hogy a mi házunk lehessen a legdíszesebb. Ez a pazarlás legsúlyosabb formája.
Lynch House.jpg

Aki városban lakik, az bizonyára észrevette, hogy az ünnepek közeledtével egyre több a dugó az utakon, járhatatlanná téve őket. Ez csak még több stresszhez vezet, továbbá erősen súlyosbítja a már amúgyis krízis felé vészesen közelítő klímaváltozást.
Számunkra sokszor nehéz elszakadni az autó kényelmétől, de ilyenkor mindig fontos a helyes lelkiismeret, Földünk védelme és saját idegrendszerünk érdekében a tömegközlekedést választjuk és csak akkor ülünk volán mögé, ha tényleg muszáj.

screen-shot-2016-12-18-at-05-36-57


Most pedig következzen két karácsonyi főfogás amit teljes szeretetünkkel készítettünk el Nektek. 🙂
dsc06075

Töki pompos
Az igazi, hamisítatlan adventi bazársoros kedvenc, ami annyira finom, krémes, fokhagymás, lilahagymás, hogy azonnal belopta magát a szívünkbe, arról nem beszélve, hogy igencsak laktató és rettenetesen egyszerű összedobni.
Ezt a receptet egyetlen módosítással Bori-tól lestük el, hálásan köszönjük neki!

A recept egyetlen pomposhoz szól, ami alapvetően 1, maximum 2 nagyon testvériesen osztozó emberre van kiszámolva, ha többet szeretnétek csinálni, értelemszerűen duplázzátok, triplázzátok a receptet, mi legutóbb az adag ötszörösét készítettük el. Ami nagyon fontos, ha többszörözitek az alapanyagokat, akkor a sütési idő is növekszik, 5-szörös adagnál például nem 15, hanem 25 percig kell sütni!

dsc06055

Hozzávalók (egy kb 20cm átmérőjű pomposhoz):

– 65 g Szafi free pizza lisztkeverék
– 8 g frissen facsart citromlé
– 50 g langyos víz
– 5 dkg kesudió (előre beáztatva, leszűrve)
– 1 nagy gerezd fokhagyma
– 1 teáskanál almaecet/rizsecet
– só, bors
– mandulatej/zabtejszín
– lila hagyma

Elkészítés:

  1. Először is bekapcsolom a sütőt, hogy előmelegedjen, 180 fokra. Ez után összedobom a hozzávalókat a pizza tésztához: a langyos vízhez hozzáadom a citromlevet, majd a lisztet, jól összekeverem egy kanállal és állni hagyom 10 percre. 
  2. Amíg pihen a tészta, összeállítom a kesutejfölös szószt. A kesudiót, a fokhagymát, az almaecetet, sót, borsot beleöntöm a turmixgépbe annyi zabtejszínnel/mandulatejjel amennyi éppen hogy ellepi. Pár percig turmixolom, hogy krémes, sűrű állagú krém készüljön belőle.
  3. A tésztát olajozott sütőpapírra teszem és az ujjaimmal kinyújtom olyan formára és vastagságúra amilyenre csak szeretném. Kalandvágyóknak ajánlom a mézi formájú töki pompost. 😀
  4. Megkenem a kesutejföllel és beborítom a vékonyra szeletelt lila hagymával. 180 fokos sütőben, 15 perc alatt készre sütöm és már ehetem is.

Jó étvágyat! 

Retro töltött káposzta

Erre nem igazán tudunk mit mondani, így egy évnyi növényi alapú táplálkozás után sem igen tudtuk elhinni, hogy ennyire nem kell lemondanunk semmiről és hogy valami tényleg finomabb így, mint “valódi” hússal töltött társa. A töltelék tetszés szerint variálható kölessel, quinoával vagy akár még gombával is. Szintén hamar elkészül de vigyázat, hatalmas adag, a teszt főzésnél 3 napig ezt ettük még úgyis, hogy áthívtunk másokat is, hogy segítsenek be! 😀
A receptet Zizi-től vettük át, innen is szeretnénk hálásan megköszönni neki ezt a csodát, lessétek meg a blogját további szuper fogásokért!

dsc06067

Hozzávalók (kb. 6 főre):
– 600g füstölt tofu vagy szejtán, esetleg füstölt gabonakolbász (mi Toffini bio tofut használtunk)
– 200g rizs, megmosva, nyersen (mi barnarizst használtunk)
– 1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
– 3-4 gerezd fokhagyma, felaprítva
– 1 fej savanyúkáposzta
– 2-3 evőkanál liszt (mi rizslisztet használtunk)
– 1 evőkanál füstölt paprika
– napraforgó olaj
– só, bors
– szójajoghurt a tálaláshoz (mi Joya bio szójajoghurtot használtunk)

Elkészítés:

  1. Egy tálban morzsoljuk szét a tofut (szejtánt, gabonakolbászt aprítsuk fel), adjuk hozzá a rizst majd a vöröshagymát és a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  2. A káposzta leveleket ízlés szerint átmoshatjuk, de sem Zizi, sem mi nem tettük, és milyen jól tettük, mert így finom savanykás íze lesz. Vágjuk ki a torzsa részét.
    Kezdjük el lehúzni a fejről, körülbelül a 3/4-éig, így nagyjából 15-20 levelet kell kapjunk. A megmaradt lapos káposztát szeleteljük fel szálakra.
  3. A káposzta levelek vastag alsó részét vékonyítsuk el egy éles kés segítségével, töltsünk bele egy adagot a töltelékből, majd felhajtjuk/összetekerjük és kis káposzta csomagokat készítünk belőle.
  4. A töltött káposztákat lábasba rakjuk, tetejére halmozzuk a szálas káposztát és felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi. Közepes láng felett kb. 25 percig főzzük.
  5. Közben rántást készítünk: egy kevés napraforgó olajon (1-2 evőkanál) megpirítjuk a lisztet, a tűzről levéve hozzáadjuk a füstölt paprikát, vízzel csomómentesre keverjük és ráöntjük a káposztára. Átforraljuk az egészet a rántással együtt kb. 15 perc alatt és már tálalhatjuk is szójajoghurttal és ropogós kovászos kenyérrel.

Ehhez is jó étvágyat és Mindannyiótoknak szeretetben gazdag, békés, áldott ünnepeket kívánunk! 🙂 ❤

Szeretettel,
Zsófi & Laci

Miért nem válaszolok az üzenetekre?

Sziasztok Kedveskéim!

Mert tényleg azok vagytok. Ennek a bejegyzésnek a célja az, hogy kicsit betekintést nyújtsak az életembe/életünkbe és abba, hogy Ti, akik oly kedvesek vagytok és rengeteget írtok nekem/nekünk, megérthessétek, hogy miért is nem kaptok választ megtisztelő leveleitekre.
Igazából el sem tudom képzelni, hogy azok akiknek, százezer vagy több millió követőjük van, mit csinálnak ezzel a helyzettel. Feltételezem külön asszisztensük van, illetve nem válaszolnak külön emailekre, mert van gyakori kérdések menüpontja mindegyikőjüknek. Vagy kitudja, aki ebből él annak lehet erre van ideje, de én még azt is kétlem.

Szeretném, ha tudnátok, hogy elmondhatatlanul hálásak vagyunk a bizalmatok, bátorításotok, kedves szavaitok, és minden végett, amit közöltetek felénk. Mind külön külön egy szelet vagytok a világból, akiket jó megismerni! De tudnotok kell azt is, hogy számomra nagy teher is ez az egész csodálatos folyamat. Azért nem válaszolok a leveleitekre, mert sajnos nincs szabadidőm, én lennék a legboldogabb, ha mindegyikőtöknek tudonék válaszolni olyan kedvességgel, ahogyan írjátok nekem ezeket a szavakat. Mára már minden nap legalább 5 új üzenetet kapok, ami azért naponta elég kemény, mert egy hét alatt ott vagyok mondjuk 35 óriási levéllel, amikre válaszolni kellene. Akkor pedig nem beszéltem még arról, hogy hány felületen vagyok fenn és kapok kommenteket, amiket már elsem tudok olvasni. Facebook, Instagram, Youtube, Tumblr, email és a blog. Addig jutottam már el, hogy a barátaimnak nem írok vissza, mert egyenesen rosszul vagyok, ha a telefonomat kell nyomkodnom, vagy a számítógépemet. Ez mára már sajnos lelki teher lett, ugyanis már el sem tudom olvasni a leveleket, mert lelkiismeret furdalásom van, ha nem válaszolok. Egy telefont nem szeretek már intézni a barátnőimmel, mert utálom az elektronikát. Egyébként sem szeretem, de a filmezésből kifolyólag sokat ülök így is a gép előtt és örülök, ha csak két órát kell hozzáérnem egy nap. Félre ne értsetek, nem a Ti hibátok ez. Egyáltalán nem! Mert honnan is tudnátok, hogy én amúgy mit csinálok egy nap, hogy például a jogosítványomat 1 éve csinálom már, mert annyira nincs időm rá. (Jó igazából már vagy 3 éve, de eltökéltebben 1 éve kezdtem el.)
Az elmúlt három napban kicsit besokalltam, ezért is keletkezett ez a bejegyzés, mert több számonkérő levéllel való találkozás és álmatlan éjszaka után megszületett bennem a döntés, hogy elmondom Nektek: egy ideig biztosan nem fogok tudni válaszolni a levelekre. Szerenték segíteni, szeretnélek Titeket, mindnyájótokat inspirálni és jó irányt mutatni, válaszolni minden kérdésetekre, de én is csak egy majdnem 23 éves lány vagyok rengeteg feladattal, nagyon sokat kell még tanulnom ebben az életben és énis próbálom kitaposni a saját ösvényemet. Kaptam olyan leveleket, amiknél mindig eszembejutott, hogy azonnal gép elé kell ülnöm és írni, amikor anorexiával és más egyéb fájdalmas lelki gondokkal kapcsolatban kértek tanácsokat, de az az energia ami ehez kell, az nekem nincs meg. Jelenleg.
Volt, hogy mértem. Nem egyszer, leültem a gép elé és néztem az órát, hogy mennyi idő válaszolni az emailekre, a facebook üzenetekre, az instagram direct messagekre. Mindent beleadtam, füstöltek az ujjaim. Egy üzenet 40-60 perc között van meg. Nagyon gyorsan írok, választékosan, de higgyétek el ez ennyi. Volt, hogy leültem úgy, hogy az egész délutánt arra szántam, hogy megpróbáljam behozni a lemaradásaimat, hogy ne 100 megválaszolatlan levelem legyen. Miután egészen estéig csak 4 levélre tudtam válaszolni, feladtam. Az idő pedig úgy érzem ilyenkor nem én vagyok, inkább távolság alakul ki közöttünk, majd csak úgy elszalad. Arról már nem is beszélve, hogy miután egy emailre válaszolok, akkor még nem tartok ott, hogy az lezártnak tekinthető üzenet. Ez egy beszélgetéssé alakul, ugyanakkora terjedelmű üzenetek írásával, a ping-pong játék pedig végtelen.
Jött Lacinak egy jónak tűnő ötlete, miszerint segít nekem és válaszol helyettem. Válaszolt is, majd neki is órái mentek el egy két levélre, és sajnos bekellett látnia, hogyha valaki ebből él annak nyilván van erre ideje, de nekünk kettőnknek nincs, ismételjük, egyelőre.

Engem nem szponzorál senki.
Nagyon sok ajánlatot kaptam, pénzért, ajándékokért, hogy reklámozzam a termékeiket. Ez így megy az instagramon, már magyarországi WC illatosítóknak is van instagram oldala, most ebben van a pénz, nagyon olcsó olyan emberekkel reklámozni, mint amilyenek mi vagyunk. Ha megdobnak egy huszassal egy képért az kicsit olcsóbb, mint több milliót plakátokra költeni vagy TV reklámra. Grafikusok, filmesek, bérelhető reklámfelületek, bérelhető reklámspotok a TV-ben, marketing menedzserek stb. akik/amik helyett, csak egy posztot kell kitenni, mérhetetlen sok pénzt spórolva. Nem véletlen, mi már a telefonunkban hordjuk a szemünket és az agyunkat, nem nézzük már annyit a TV-t és a reklámtáblákat. Ajánlanak még tízezret érő teát, dísztárgyakat, sminkeket, órát, utazást és a határ a csillagos ég összegekben is. Ha valamiben jó vagy, azt nyilván ne csináld ingyen, de én úgy gondolom, hogy az instagramom nem éhes multiknak a játszótere, ahol eladhatják az általában semmit nem érő termékeiket.

Szóval nem fizet senki azért, hogy a posztjaimat kitegyem, hogy a blogot írjuk, hogy írjak Nektek, ami így is van rendjén, viszont emiatt meg kell értenetek, hogy mellette filmezünk és megannyi más dolgot kell organizálnunk, hogy egyről a kettőre jussunk. Azért kezdtem el ebbe az irányba terelni az instagramomat, hogy az életmódunk közvetítésével inspiráljam az embereket a változásra. Változás! Ez az amiért posztolok! Nagyon sokan nyitottatok és váltottatok vegán életmódra, van aki csak szimplán gyümölcsmániákus lett, esetleg lelkileg adott megnyugvást a felület, amit próbálunk vezetgetni és ezért csinálom, mert amit az instagramomba kell energiát ölnöm az teljesen vállalható a jelenlegi életvitelem mellett. A posztjaimat kb. 5-10 perc írom instagramon. Nagyon hülyeségnek hangozhat, de majdnem 14ezer embernél már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, úgysem tudok mindenkinek megfelelni, így sokkal nagyobb lazasággal írok a képeim alá. Tudom, hogy aki nyitott a változásra, az változni fog ezekkel a kis információ csepegtetésekkel is! Ezzel szemben egy kedves email író ennél többet érdemel, rengeteg odafigyelést és szeretetet. Ezt próbálom viszonozni, amivel ugye nagyon sok idő elmegy, ahogyan fentebb leírtam.
Magánélet, saját lelkifejlődésünk, filmezés, instagram vezetése, háztartás vezetése, magunkra főzés, megannyi stresszhelyzet, éppen költözésünk szervezésében sajnos nincs energiám válaszolni a gyönyörű leveleitekre…Az instagram, a blog és az összes felület, amin szerepelek azért van, hogy segítsenek. Sajnos elértem önmagam határát és ehhez szeretném kérni a megértéseteket!

A jövő
A blog hamarosan teljesen új köntöst ölt, immáron közösen szeretnénk létrehozni egy olyan informatív felületet, ami a holisztikus szemlélettel segít Nektek megtalálnotok és megőriznetek testi & lelki egészségeteket, boldogságotokat, gondolunk itt a párkapcsolati problémáktól kezdve a táplálkozáson át egészen olyan apró tanácsokig, hogy mivel érdemes mosni, tisztálkodni, emellett még szeretnénk Nektek segíteni, hogy miként tehettek valódi lépéseket a környezetetekért egy fenntartható, boldog jövő érdekében.
Minden fontos témakör felvan írva nekünk, vannak 90%-osan megírt posztok is, amik arra várnak, hogy legyen rájuk idő és tökéletesíteni tudjuk. Továbbra is a blog írásában a rendelkezésetekre állunk, csak a többi teendőnk végett lassabban haladunk. Sajnos nem tudjuk megígérni, hogy minden levélre egyenként válaszolunk, azonban meg fogunk tenni mindent annak érdekében, hogy megháláljuk a felénk táplált bizalmatokat, hogy magánéletetek személyes információit megosztottátok velünk, hogy számítotok ránk a mai napig.

Remélem kicsit most át tudtam adni, hogy mik is zajlanak le bennem/bennünk, mit szeretnénk és mit tudunk megtenni.
Nagyon szeretlek mindnyájótokat, kérlek értsetek meg engem!
Köszönök mindent, amit Tőletek kaptam/kaptunk, vigyázzatok magatokra és a legnagyobb egészséget kívánom Nektek!

ac.: Sophie

Mozzarella házilag (Nyers-Vegán)

Sziasztok Kedveskéink! 🙂
Noha a legkevésbé sem hiányoljuk a sajtot az életünkből, a növényi alternatívák újra és újra képesek meglepni minket végtelen egyszerűségükkel és elragadó ízeikkel. Korábban posztoltunk már egy kemény sajt receptet, azonban jól tudjuk, hogy az igazi, nyúlós mozzarella igazi szenvedélye az emberek többségének, mi pedig a nyers konyha híveiként igyekeztünk egy olyan receptet felkutatni, aminek az elkészítéséhez semmilyen hőkezelés sem szükséges, ráadásul mint minden növényi táplálék, 100%-ig koleszterinmentes! Mostantól tehát mindenevők, laktózérzékenyek és vegánok, mindenannyian együtt élvezhetjük a tápanyagokban gazdag, élő, növényi mozzarellát,
aminek az íze egyébként hátborzongatóan hasonlít az igazihoz!

Hozzávalók:
-100g kesudió
-295ml víz
-6 evőkanál citromlé
-3 evőkanál útifűmaghéj
-2-3 csipet himalája só

(Ajánlunk még hozzá esetleg fokhagymaport, vagy bármilyen más ízesítést, annak, aki esetleg az ízesebb világot szereti a sajtok terén.)

Így készítsd el:

  1. Mindenek előtt áztasd be 6 órára a kesudiót, a 295ml vizet pedig keverd el a citromlével, majd a 3 evőkanál útifűmaghéjjal, ez is ázzon néhány órát.
  2. A beáztatott kesudióról öntsd le a vizet, majd szórd bele a turmixgépbe az útifűmaghéjas zselével együtt és turmixold simára. Tetszés szerinti formába kanalazd, a mi véleményünk szerint egy hosszúkás befőttes üveg felel meg a leginkább a célnak. Tedd be 30 percre a hűtőbe, és voilá, kész is a mozzarella!
  3. Ütögesd ki az összeállt “sajtot” az üvegből, szeleteld fel, ízlés szerint használd és ízesítsd, mi szárított bazsalikommal és aszalt paradicsommal fogyasztottuk. Egy falat Olaszország! 🙂


Tudtátok? A sajtok elengedhetetlen összetevője a tejoltó, melyhez egy adott fiatal borjút vágnak le, hogy megszerezzék az oltógyomrát, s annak a tejalvasztó enzimének a segítségével sok sajtot készítsenek. Írtunk már korábban a tejiparról és regényekben lehetne mesélni, miért nem vegetáriánus a sajt, de ez még minket is újként ért. A hindu kultúrában szent, sérthetetlen teremtésnek tartják a teheneket, éppen ezért a vallási megfontolásból vegetáriánus embereknek méginkább szükségszerű lehet ez az információ.

Éppen ezért ez a recept és esetleg a másik “sajt” receptünk (ide kattintva találod meg)  kiváló alternatívája lehet az állati eredetű sajtoknak, mert ez egy gyors, olcsó, finom, egészséges, koleszterintől, bántalmaktól, hormonoktól, adalékanyagoktól mentes “sajt”! :).

dsc05847dsc05852

Tartósítást sós vizes oldatban ajánljuk, ahogyan a képen is látszik :). (A kiszáradás végett.)

Jó étvágyat kívánunk hozzá! 💙
Szeretettel, Zsófi & Laci

Ui.: Ha van kedvetek kövessétek instagramon egészséges vegán inspirációkért a Vegan Zone Hungary-t:) (https://www.instagram.com/veganzonehungary/)!

Orsi & Tomi (Esküvő film)

Kedveseim,

Ez az utolsó esküvő filmem ebben a szezonban!
A filmet egyedül forgattam, fotóztam, vágtam és fényeltem :).
Az esküvőt a Rózsák terén található templomban tartották, a délután további része pedig a Duna Gardenben zajlott. 🙂

Orsi & Tomi (wedding) from Rimóczi Zsófia on Vimeo.

Kamera: Sony a6300
Objektívek:
-Sony 35 mm f1.8
-Sony 16 mm f2.8

Első zene: Of Monsters And Men – Lakehouse
Második zene: Sigma- Nobody To Love (Bound 2 refix by Fleur)

Remélem tetszeni fog Nektek!

Drága Orsi és Tomi, Nektek pedig mégegyszer sok boldogságot kívánok, vigyázzatok egymásra! ❤

ac.: Sophie

Elvezettek hozzám

Kislányként volt egy bizonyos elképzelésem a felnőtt életről. Ebben nem játszott hazugság, féltékenység, kapzsiság vagy fájdalom. Úgy éreztem olyan kort fogok megélni, amiben boldog vagyok és képes vagyok irányítani a sorsomat úgy ahogyan én is szeretném. Felnőtté válásom közben ez a kép egyre halványabban élt bennem, apránként elveszítettem szinte önmagamat és az álmaimat. Amikor Lacival először találkoztunk életünkben 2011. Június 17-én Óbudán a Flórián téri buszmegállóban még nem sejtettem, hogy a sors lépett aznap este elém. 

  
Az álmom Lacival együtt talált vissza hozzám. Reményként világította be azokat a bizonytalan éveimet, amelyekben éltem.

Szerintem elképzelni se tudná senki, hogy Laci és én milyen árat fizettünk a boldogságunkért. Az, amit mi ketten átéltünk, annyi szenvedés, annyi örömteli pillanat. De mi ketten összetartozunk, ezt mindig is tudtam, mindenki tudta, pontosan ezért kellett ekkora árat fizetnünk. 

Felnőtt nőként önmagam lehetek mellette, ahogyan Ő is mellettem, gyémánt keménységű szeretetünk akkor is a levegőben kering, amikor épp olyan, mintha nem is létezett volna soha. Olyan életet élek mellette, amelyet gyermekkoromban képzeltem el magamnak. Volt, hogy nem a legjobb energiákat gyakoroltuk egymásra, de ez elképesztően elenyésző ahhoz képest, amit egymásra pozitívan hatottunk. Imádom azt a folyamatos változást, amin keresztül mehetünk együtt. 

  
Örökké tudatomba égtek gyönyörű kék szemeid, könnyektől elázott arcod remegő kezeid és a legékesebb szavak, amiket valaha férfi hozzám intézett.

Természetesen nem sejtettem, Laci már vagy fél éve készült erre, még édesapám áldását is elkérte! Elég sokan tudtak róla, de hála a jó Istennek semmi sem rontotta el a meglepetést. Pedig ide Indonéziába egy-egy hátizsákkal jöttünk ki, végig ott volt a motyója legalján egy zokniban a dobozka, elvileg többször volt is a kezemben amikor pakoltam a ruháit, mégsem vettem észre. 

Olyan kreatív és romantikus volt Lacim, hogy az valami elképesztő. Kifutottunk a tenger elé a naplementébe, amikor remegő kézzel megfogta a vállamat, letérdelt elém és jöttek azok a csodálatos szavak. 

Szóval az én Lacim megkérdezte, vele tartanék-e egy hosszú, gyönyörű úton, lennék-e a menyasszonya! Mindketten homokba fúródott térdekkel, egymást szorítva sírtunk, amikor igent mondtam Neki.

Ne tudjátok meg, mennyire várom, hogy a gyermekeimnek megmutassam Selong Belanak-ot, ahol apjuk megkérte a kezem!

Köszönöm Neked, hogy én lehetek a szerelmed, a társad, a bajtársad, a menyasszonyod.

Hazafele robogóink hasítottak bele a sötétségbe, amit a csillagok és a hold próbált csak megtörni. Közben pedig rendre csak sírtam a boldogságtól. Mintha egy repülőszőnyeg suhant volna a dombok között, szerencsésnek éreztem magam. Mindketten felnőttünk én pedig nagyon szeretem a napjaimat, úgy érzem az élet egyre jobb és több, rengeteg mondanivalóval és tanulsággal. Végtelenül hálás vagyok a jó Istennek, hogy vigyázott rám, egyengedte az utamat egész életemben.

Drága vőlegényem, amit irántad éreztem és érezni fogok, az a páratlan érzés, amely nem csupán egy fellángolás, vagy egy vonzalom, nem, ez egy olyan hosszan tartó őszinte szeretet, amit soha senki iránt nem éreztem. 

László, örökké szeretni foglak, ezt pedig soha senki nem veheti el tőlem!

Köszönöm, hogy vagy nekem, és itt is köszönöm édes egyetlen jó Istenem, hogy segítettél nekünk, hogy összetartottál bennünket, hogy teljesítetted leghőbb vágyainkat, hogy részese lehetek ennek, hogy érezhetem ezt, hogy érezhetjük ezt, de legfőképpen köszönöm az életemet.

  

Sose láttam még ilyen szépet, csak úgy árasztja magából a nyugodtságot és a szeretetet ez a gyűrű. Mattított rózsaarany, kék topázzal. ,,Ez a gyűrű különleges, csak egy van belőle az egész világon, Neked készült!”

Laci és anyukája nagy gonddal közösen tervezték ezt a gyönyörű gyűrűt nekem. Na ilyen csodálatos anyóst kívánok mindenkinek!! 

Egyébként azért van a középső ujjamon a gyűrű, mert szegény Lacim még így is jót saccolt méretben (úgy, hogy nem hordok gyűrűket), de bekell majd belőle azért vetetni, addig pedig egyből felhúztam a középső ujjamra, hogy el ne veszítsem amíg itt vagyunk Indonéziában. És bármennyire sikerült hihetetlen jól ez a kép, borzasztó spontán, Laci csinálta a telefonommal elsőre, szinte észre sem vettem, ezt tényleg igazán megélhettük. Kivételesen úgy voltam ezzel az egésszel, hogy még ha semmi sem készült volna az eseményről egy fotó sem, akkor sem érdekel, mert amit átéltem az mindennél fontosabb. Furcsa ezt filmesként így gondolni, de már nem érdekel úgy a média, mint régen. Azért osztottam ezt a történetet is meg veletek, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon jó szívvel olvassátok majd és örülni fogtok nekünk :)! Ami viszont a dokumentálást illeti, egyszerre készült fotó és videó, amiért borzasztóan hálás vagyok Neked és leszek mindig Fehérdi Csaba! 🙂 

   Nem vagyok materiális, sosem vágytam nagy gyémántgyűrűre, nagy autóra, nagy házra, de borzasztóan örülök ennek a gyűrűnek, mint kézzel fogható dolog, ami magában őrzi ennek a napnak emlékét.

Szóval tényleg egy csoda volt, amióta írok végig libabőrös vagyok es könnyekben úszik szemem.

Azt kívánom, hogy sokatokat inspiráljon ez a történet afelé, hogy soha se adjátok fel önmagatokat és az álmaitokat! 

ac.: Sophie

  
Lászlóm szemszögéből:

Szeretném férfiként leírni ezt a csodát, amit mi ketten átéltünk: valóban fél évig készültem az eljegyzésre és őszintén vallom, hogy megérte idáig várnom. Természetesen még fiúként is rendíthetetlenül vágyakoztam Zsófi iránt, szerettem volna, ha a kettőnk közötti kötelék örökre megmaradna, ám az akkori énem kicsapongó, fellángolt érzései és a mostani őszinte, mély és magabiztos szeretetem összehasonlíthatatlanok. Annyira csodálatos volt ennyire mélyen és tiszta elmével megélni ezt a pillanatot, a naplementében együtt sírni az örömtől és ölelkezni azzal az emberrel, akivel új, parányi életeket teremthetünk a családunkba és akivel együtt szeretném leélni az életem összes hátralévő másodpercét. Ahogyan Zsófi is mondta, tényleg ne adjátok fel az álmaitokat, nem vagyunk álom pár, rengeteg keserűségen mentünk mi is keresztül, de attól ilyen sziklaszilárd a mi kettőnk viszonya, hogy megjavítottuk ahelyett, hogy eldobtuk volna és cseréltük volna egy újra. Amíg két ember tud egymás mellett fejlődni, addig van értelme és célja az együttlétnek, mi ketten, a tudatlanság és a függőségek sötét labirintusából küzdöttük ki magunkat és csiszoltuk egymást olyan emberekké, akik a saját maguk, az egymás és a világ minden teremtménye iránt érzett szeretetükben, az őszinteségben, a szelídségben, a tisztaságban lelik a boldogságot. Férfiak, létezik az a nő, aki azért szeret Benneteket, akik legbelül vagytok, nem pedig az anyagi javakat vagy a tökéletes külsőt hajkurásszák, aki elfogadó, türelmes, hű, és odaadó. Nők, létezik az a férfi, aki nem csak egy éjszakás kalandot lát Bennetek, aki pontosan olyannak fogad el, amilyenek vagytok, aki szinten elfogadó, türelmes, hű és odaadó. 
Szeretünk Mindannyiótokat és hálásan köszönjük a végtelenül kedves szavakat, rengeteget jelent ez számunkra! 

Szeretettel Laci :)!

Az igazi valóm I.

Már évek óta szeretnék írni egy olyan bejegyzést, amiben elmesélem Nektek hogyan és miként is szocializálódtam.

Mostanra sokkal többen olvasnak engem, talán csak az olvasóim 10%-a az, aki még annó olvasott és tudja is, hogy miért is indítottam a blogot. Gyermekkoromban rengeteg fájdalmon mentem keresztül, kerestem a kiutat a depresszióból, aztán rendszeresen kiírtam erre a felületre a bánatomat, azokat szörnyűségeket, amiken keresztülmentem. Mára már nem erről szól a blog, a saját magam sajnáltatása helyett megpróbáltam kezembe venni az életemet és felnőttként változtatni mindenen ami körülvett. Összeragasztani azt, ami összetört. A család, iskola, férfiak, a fű és az alkohol által olyan mélypontra jutottam és juttattam saját magamat, hogy végül pánikbeteg lettem. Ekkortájt is döntöttem úgy, hogy nem írok többé, mert örülök, ha életben maradok a rengeteg félelemmel ami a lelkemben volt. Ez volt az a szünet a blog életében.
Nagyon nehezen küzdöttem meg a pánikbetegségemmel, kemény árat fizettem a gyengeségeimért. Egy kedves olvasóm inspirálta ezt a bejegyzést, ugyanis kaptam Tőle egy emailt, amiben kérlelt, írjak arról, hogyan lehet a pánikbetegségből kijönni, hogy lehet legyőzni ezt az állandó szorongást, mert Ő még benne van ebben az ördögi körforgásban.
Amikor pánikbeteg lettem természetesen azt hittem, hogy valamiféle szervi probléma állhat a háttérben, esetleg a tüdőm vagy a szívem nem működik jól. Rohamaim voltak, többször elájultam úgy kalapált a szívem. Később amikor elkezdtem kineziológushoz járni értettem meg, hogy nekem bizony egy mentális problémám van, aminek véget kell, hogy vessek. Nem voltam túl sokszor, a két kezemen megtudom számolni szerintem az alkalmakat, de talán akkor indultam el a gyógyulás útján amikor megértette velem a kedves hölgy, hogy ez egy pszichés baj, hogy nincs baja egyik szervemnek sem. Fél évig voltam pánikbeteg, a fejlődésemet pedig az segítette méginkább elő, amikor egy közeli rokonomon láttam ugyanazokat a tüneteket, amiket én is produkáltam. Amikor már eljutsz odáig, hogy azt mondod magadnak “tudom, hogy semmi bajom, és, hogy csak bebeszélem magamnak, de egyszerűen nem tudom irányítani önmagamat”. Ez a betegség az önkontroll elvesztéséről szól, amikor itt akarsz lenni a pillanatban, de nem vagy itt, kiszakadsz a testedből és úgy érzed démonok szálltak meg, nem Te irányítasz. Amikor láttam kívülről, miként nem tud küzdeni a démonaival az a lány akiről fentebb írtam, akkor értettem meg, hogy mi is az, ami velünk történik. Ott én nekem kellett erősebbnek lennem és megnyugtatnom Őt, hogy ne ájuljon el. Ez az erő elkezdett magával húzni, mintha egy kéz nyúlt volna le a magasból és azt mondta volna, megtanultad, amit megkellett, itt az ideje, hogy éld az életed, állj fel! Mert sokat tanultam, rengeteget, főként önmagamról. Megtanultam szeretni azt aki vagyok, megtanultam önkontrollt tartani és nem félni a haláltól. Hogy mitől alakul ez ki? Én azért lettem pánikbeteg, mert egyrészt a társadalom és a gyermekkorom óriási frusztrációkat okozott bennem, a túlzott megfelelési kényszertől és a rengeteg fájdalomtól összeroppan az ember lelke.
A gyógyulásomat magamban kellett megtalálnom ebben segített a jó Isten, segítettem én magamat, segített az, hogy láttam mást is ebben a helyzetben, valamint a kineziológia.

De kicsit mélyebbre megyek, mert elszeretném Nektek mondani, hogy mi jár a mai napig a fejemben. Mik jutnak eszembe a legnehezebb pillanatokban? Mik segítenek továbblépni?
Az én lelki fejlődésemet a gyermekkoromban látott mesék és könyvek segítették főként. Ezeket a meséket és könyveket szeretném a következő bejegyzésekben is megismertettni veletek.
Az első egy anime, ami megtanított arra, hogy a gyűlöletnek mennyi formája van ezen a földön és mégis mennyire hasztalan együtt élni vele. Ez az anime a Pokoli Lány.
A történet a való világban játszódik egy kisebb misztikummal, ami abból áll, hogy van egy weboldal, ami csak minden éjfélkor elérhető és csakis akkor tudod megnyitni, ha igazán gyűlölsz valakit, ez a Hotline to Hell. A weben keresztül elküldöd a nevét annak az embernek, akit a pokolra szeretnél küldeni. A Pokoli Lány megjelenik és elbeszélget veled, elmondja, hogy megköthetitek a szerződést, Ő elvégzi helyetted a piszkos munkát és megöli a személyt anélkül, hogy Neked bármit is tenned kéne. De súlyos árat fizetsz a gyűlöletért, mert ha megkötöd a szerződést, akkor Te is a pokolra kerülsz a halálod után. A szerződést úgy kell elképzelni, hogy kapsz egy szalmabábut, amin van egy piros madzag, ha Te úgy döntöttél szeretnéd, hogy megöljék az általad kiválasztott személyt, akkor le kell húznod a piros madzagot a babról.
Ez egy három évados anime, ami eleinte úgy érzed beszippant, gondolván milyen jó lenne, ha lenne ilyen eszköz a világban, ha minden ilyen egyszerű lenne. A sorozat haladtával pedig elgondolkodsz azon, hogy mi is a gyűlölet, miért gyűlölünk valakit, milyen hétköznapi dolgok miatt utáljuk egymást. Megéri? Nem. Az epizódok végén mindig látod a az adott főszereplő arcán, hogy a gyűlölt személy halálával nem oldódott meg a lelki problámájuk. Valamint, ha valaki cseszeget az iskolában, Te pedig elteszed láb alól ilyen könnyű módon, akkor az élet majd ad mást, aki ugyanúgy az életedre tör, mert nem tanultad meg a leckét. Lényeg: a gyűlöletet választani soha sem megoldás. A szeretet ösvényén kell megtalálnod azt! Persze vannak nagyon csúnya esetek, amikor a sorozatot nézve érzed a lelkedben a főszereplő fájdalmát és, hogy igen nehéz dönteni ezekben a helyzetekben, például nőket zaklatnak, ölnek meg családtagokat, csalnak meg férjeket, üzleteket tesznek tönkre, a suliban megaláznak, szóval hétköznapi példákról van szó tényleg. De sosem a gyűlölet a megoldás, a sorozat végére pedig ezt teljesen megérti a néző. Nehéz gyűlölet nélkül élni, de én a mai napig ezt látom magam előtt, ha gyűlöletről van szó. Szóval mindig látom magam előtt azt a rengeteg könnyet, fájdalmat, amit ez a sorozat magában hordoz, oly tudatos módon, hogy az valami hihetetlen. Álmodtam róla, hogy lesz, akinek megtudom majd mutatni ezt a sorozatot és ha csak egy ember is lesz, már az óriási siker. Laci sosem szerette az animéket és sikerült rávennem, hogy mind a három évadot megnézze velem. Szóval ez az álmom is teljesült. Azóta több animét is megnéztünk, amikről ugyanúgy szeretnék írni majd a következő posztokban. Amik megtanítottak a szeretetre, a kitartásra, hogy soha ne adjam fel az álmaimat, ne hagyjam el magamat, a lehetőségeim pedig korlátlanok. Ezeket mind mind szerettem volna átadni, de nem volt bátorságom hozzá. Laci lelkesedéséből pedig erőt merítettem és most megszeretném veletek osztani, hogy mi az ami a mai napig a szemem előtt lebeg.

Összevágtam egy kis filmet az első epizódból meg egy két részből, hogy milyen a grafikája, milyen a zenéje, miről is szól:

A Pokoli Lánynak csodálatos a zenéje, Yasuharu Takanashi írta, aki a kedvenc zeneszerzőm az egész világon. Számomra a japánok zenével való kapcsolata lenyűgöző, nagy átlagban soundtrackeket hallgatok, mert ez az ami mindig jó irányba tereli a gondolataimat. Ezt most úgy kell érteni, hogy sokszor tapasztaltam magamon, hogy amikor electronikus, pop, rap vagy egyéb stílusú zenét hallgattam, úgy éreztem zombi vagyok, betompulnak a gondolataim, a lelkem befordul és teljesen befagyasztja a szívemet. De nagyon sokszor hasznomra is vállt, mert ha túl letargikus vagyok, igazán fel tud dobni egy jó pop sláger és nem húzza úgy le a kedvemet.
Miközben zenét hallgatok én mindig rengeteget fantáziálok. Arról, mi volt és arról mi lesz. Ezért is jött össze a legtöbb dolog amire vágytam az életemben, mert mindig is nagy álmodozó voltam, mertem nagyokat álmodni, ismeretlen vizekre evezni. Akarva akaratlanul is bevonzottam azt, amit szerettem volna.
Egyébként sokszor szoktam filmjeimbe is választani egy egy animéből szedett zenét.


Visszatérve, a sorozatot nem szinkronizálták le, japán hanggal és magyar felirattal néztem kiskoromban is, plusz az sem utolsó, hogy nem az az affektálós japán stílus övezi, hanem nagyon finom gyönyörű szinkronhangok adták alá a hangot. Én elég sokat is tanultam japánul az eredeti nyelves animékből, főleg ebből a sorozatból.

Én úgy érzem szerencsésnek mondhatom magamat, mindenért amit az eddigi életemben átélhettem. Hálát adok azért, aki most vagyok, hogy ennyi mindent adott nekem a jó Isten és tanított, mert annyit tanultam a családomtól, a férfiaktól az iskolától és minden nehéz akadályból, amit elémtárt, hogy most 23 évesen olyan erő húz előre, amit gyermekként sosem gondoltam volna. 

A változás velem keződik.

ac.: Sophie